Szegedi napsugaras házdíszítés

A napsugaras házdíszítés, vagy más néven napsugárdíszes oromzat Szegeden és az egész szegedi nagytájon a parasztházak elterjedt, jellegzetes díszítése volt. A ház utcai homlokzatán, a háromszög alakú oromzat közepén a padláslyuk egy szemet jelképez, amelyből napsugarak áradnak ki. A padláslyuk a nap – ahogy az idősek mondják, istenszöm – és abból áradnak szét a míves asztalosmunka által született sugarak. Régen kifestették a sugárléceket egy-két, ritkábban három színben. A pirosat kékkel, szürkével, zölddel párosították, a szürke fabetét mellé zöldet helyeztek.

A napsugaras házdíszítés eredete

Ez a díszítés a 18. század végén jelent meg és terjedt el Szegeden. A napsugár motívumban benne van az ősi napimádat. A napsugár sokat jelentett a természettel szoros kapcsolatban élő embernek, hiszen életének ritmusát a nap járása határozta meg, nem volt még villany, karóra, mobiltelefon, számítógép. A szegedi nagy tájon élő „célszerű szegény ember” (Tömörkény István nyomán) segítséget csak a természettől és Istentől remélhetett.
A díszítés teljességgel összefüggésbe hozható a katolikus barokk templomok belsejével, amely bőségesen alkalmazza a napsugár motívumot, s a Szentháromság jelképével is, amely láthatóvá teszi a ház lakóinak abba vetett hitét, hogy Isten mindent és mindenkit lát és óv (Deus videt et providet). Szegeden a Szentháromság-tisztelet az 1700-as években lendült fel, amikor többször is pestisjárvány, tűzvész (a nádfedeles-, majd a zsindelytetős házak melegágyai voltak a tűzvésznek) söpört végig a városon. A hívek a megmenekülés, a felgyógyulás vagy a betegség elkerülése miatt fogadalmakat tettek, ill. kápolnákat és szobrokat emeltek az őket védelmező Szentháromság tiszteletére.

A napsugaras házak története a Víz után

Az 1879-es szegedi nagy árvíz utáni újjáépítéskor is megőrizték a napsugár-motívumot, amely az oromzatokon kívül még a régi fakapukon, s az alsóvárosi és belvárosi temetők sírkövein is fölfedezhető. A víz szinte az egész várost elvitte, s ekkor tervezték meg a modern Szegedet körzővel és vonalzóval, körutakkal, sugárutakkal, középületekkel, lakóházakkal. Lechner Lajos, Szeged újjáépítését vezető mérnök és csapata kiváló munkát végzett. Mintaterveket adtak ki, azokból választani lehetett, jobbat, szebbet lehetett építeni, de szabálytalant nem. Innen indult el új hódító útjára a népi építészet remeke: a nyeregtetős, napsugaras oromzatú ház. A szegedi nagytájon túl a bácskai ácsok közvetítésével eljutott Erdélybe, a szilágysági Kárász-telekre is. A szegediek nemcsak díszítőelemként, hanem a Szentháromságban létező egy Isten jelenlétének szimbólumaként fogták fel. Bíztak benne, hogyha ez a jel a házukon látható, akkor Isten megoltalmazza őket a betegségtől, a gonosz kísértésétől és az átkoktól. Később ez hit a házoromzatokkal kapcsolatban egyre inkább feledésbe merült meg a monarchia felbomlásával drágább lett a faanyag is. A két világháború közt a szegény emberek házainak oromzatai is túlnyomó részben téglából készültek. Manapság mint a népi építészet remekei kicsit újra divatba jöttek, felújítják a régieket, ha lehet, ha nem lehet, akkor új napsugaras házakat és fakapukat emelnek.

A napsugaras házak városképi jelentőségű épületnek számítanak, többet közülük műemléknek nyilvánítottak. Jelenleg a 19. században épültekből főleg Alsó- és Felsővároson látható több darab belőlük, így például a Nyíl, a Pásztor, ill. a Tabán utcában.

Forrás:Készítette: Pataki Márta a(z) magyar Wikipédia projektből, CC BY 2.5, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=49201019

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Szeged,_P%C3%A1sztor_utca_39.jpg